Feltámadott, Alleluja!

Nagyszombaton Krisztus feltámadásának örömében töltekezni gyűltek össze a hívek a szatmárnémeti Székesegyházban.

Az egész egyházi év legszebb szertartása a nagyszombati vigília, melyben a tűz és a víz megszentelésével, a keresztségi fogadalmak megújításával, Krisztus feltámadásának mozzanatával a liturgia a lélek mélyét érinti meg és engedi kibontakozni, fejlődni a sötétségből a világosságba, a halálból az életbe. Örömünnep ez, az emberiség legörömtelibb történésének, a Megváltó feltámadásának az ünnepe, melyre idén is ezrek gyűltek össze a szatmárnémeti Székesegyházban.

A vigília szertartás este fél kilenctől a templomon kívül, a kapu előtti oszlopoknál, tűzszenteléssel vette kezdetét. Nm. Ft. Schönberger Jenő a megszentelt lángnál gyújtotta meg a húsvéti gyertyát, amellyel aztán paptestvérei és a ministránsok kíséretében belépett az elsötétített templomtérbe és elindult a szentély felé. A fény liturgiájában Krisztus világossága lép az emberek közé, ahogy a ministránsok a húsvéti gyertyáról sorban adják tovább a híveknek az új tűz fényét. A gyertyák lángja által megvilágított templomban a hívek még állva hallgatták az egyház ősi énekét, a Krisztus győzelmét hirdető Exsultet-et - amelyet ezuttal Vass Lóránd diakónus énekelt -, majd kezdetét vette az ige liturgiája, az öt olvasmánnyal.

A pénteken elhallgatott harangok és csengők Dicsőségre újra megszólaltak, ugyanakkor megújult az oltár díszítése, ezzel pedig megkezdődött a húsvéti szentmise. A hívek számára mindig felemelő pillanat ez, amikor újra kigyúlnak a fények, felzúg az orgona, és kicsivel később visszatér a szertartásba az Alleluja éneklése is, amely egész nagyböjtben hiányzott.

Nm. Ft. Schönberger Jenő az evangéliumot követően szólt homíliájában híveihez. Az ambótól feltámadás örömével beszélt: „Aminek az ember nagyon örül, azt gyakran szokta emlegetni. Úgy vagyunk mi, keresztények a Húsvéttal. Nagyon örülünk Krisztus feltámadásának, és ezért minden évben megünnepeljük, a liturgia nyelvén elmeséljük, átéljük Krisztus feltámadását - természetesen azt is, ami ezt megelőzte. Húsvét vigíliája az egész kereszténység történelmét eleveníti meg előttünk: a bűnbeesést, a bűntől való szabadulás reményét, a kiválasztottságot, a fogságból való kivezetést, azon a földön való élést Istennel, majd az újszövetség megjelenését, amelyben eltemetkezünk a keresztség szentségében Krisztussal és vele támadunk fel egy új életre.

Az evangéliumban azt mondja Isten, hogy nem járunk egyedül a világ útvesztőiben, hanem a mi útjaink mindig össze vannak kapcsolva Krisztussal. Ha nem mellettünk, akkor mindig szembe jön velünk, soha nem hagy el bennünket. Néha halljuk, hogy megszólít, néha megáld minket, néha megpróbál, de el nem hagy soha. (...) 'Ne féljetek!' Krisztusnak ez a bátorító felszólítása minden kor emberének a szívét megvigasztalta. Engedjük, hogy a mienket is megvigasztalja!

Ezen az estén átéljük azt, amit az ősegyház évszázadokon-ezredeken keresztül imádkozott és ünnepelt. Hiszen a mai szent liturgiánk tulajdon képen kicsiben minden vasárnapi szentmisénk. De a mai estén nem csak egy egy olvasmány lángol föl, hanem az egész szentírás a kezdetétől, egészen a végéig. Nem volt dicsőséges a kezdet, mert mi bűnt követtünk el. De annál nagyszerűbb, annál dicsőségesebb a befejezés, mert Krisztus győzött a bűn felett, feltámadva uralkodik, és minket is meghív arra, hogy vele együtt uralkodjunk. Ehhez pedig éljük át ismét, hogyan is temetkeztünk el valamikor vele együtt a keresztség vizében és milyen nagy kegyelem, hogy akkor vele együtt újra fel is támadtunk egy új életre, egy istengyermeki életre. Vállaljuk ezt az életet örömmel és mondjunk újra boldog igent Isten szeretetére, az egyházára és arra a meghívására, hogy bennünket örök életre rendelt."

A vigília szintén fontos része a keresztelés liturgiája, melyre a prédikációt követően került sor. Ebben a Püspök atya megáldotta a keresztelőkút vizét, a ministránsok újra elvitték a húsvéti gyertya tüzét, a hívek pedig égő gyertyával a kezükben újították meg keresztségi fogasalmukat. A Püspök atya ezután vonult végig a templomon, hogy szenteltvízzel hintse meg a híveket.

A szertartás végén régi magyar hagyománynak tettek eleget azzal, hogy a Szentsírhoz vitték az Oltáriszentséget, ott a halott Jézust „keltegették", majd a Püspök atya „Feltámadtam!" intonációja után kezdetét vette az ünnepélyes körmenet a székesegyházból ki, a központi park körül. A körmenet két alapvető igazságra világít rá: az emberi élet zarándok voltára és közösségi jellegére. A hívek a ministránsok és az Oltáriszentséget vivő püspök mögött haladtak énekelve, imáikkal szentelve meg a teret és a várost, amelyben élnek.

A körmenet után a hívek még visszatértek a templomba, hogy a magukkal hozott húsvéti étel szentelésére sor kerüljön. A közel éjfélig tartó ünnepléssel azonban a teli kosarakon túl, megszentelt lélekkel tértek haza a feltámadás hitében megerősödött hívek.